[40. hét] A nyugdíj

Nézem a nyugdíjrendszer parlamenti vitáját, és utána még Selmeczi Gabriellára is rákattintok. Bár nem örülök, hogy az eddigi megtakarításom egy pénzintézettől a mindenkori kormány kezébe vándorol át, és a nyugdíjvédelmi biztos által idézett tanulmány szakmai igényessége is vitatható, a mondandójára érdemes odafigyelni.

A tanulmány szerint a magányugdíjpénztárak -a költségek levonása után- negatív hozamot értek el: ha az átlagember befizetett 100 forintot, akkor most 96 van a számláján. Míg ha ugyanezt a pénzt a legbiztonságosabb befektetési formába, azaz állampapírba fektette volna, akkor most a kamatokkal együtt 120 forintja lenne.

A magánnyugdíjpénztári rendszer azért jó, mert sok egymással versengő pénzintézet közül az ügyfél azt fogja választani, amelyik legjobb hozamot nyújtja a befektetőknek. Elvileg. Gyakorlatilag meg azt amelyiktől iPod shuffle-t kap - legalábbis amikor tavaly otthon beugrottam egy bankfiókba, az ügyintéző ezzel és nem egy 5 perces hosszútávú befektetési stratégia kiselőadással probált meg rábeszélni a váltásra.

A szabadpiaci verseny olyan területeken tud jól érvényesülni, ahol a fogyasztó sokszor dönt és van lehetősége próbálgatni, tanulni: ha drága vagy rossz minőségű padlizsánt kapott a piacon, akkor legközelebb másik árushoz fog odamenni. A kofa akkor fog sok pénzt keresni, ha minél több padlizsánt ad el, amihez viszont minél jobb és olcsóbb árut kell biztosítania.

A nyugdíjpénztár nem ilyen: az ember legtöbb esetben egyszer dönt a családtagok vagy a munkáltató javaslata alapján és aztán évente öt percet foglalkozik vele, amikor kézhezkapja a kivonatát: átfutja, megrántja a vállát (messze van még az!), majd berakja a régiek mellé a mappába. Ezzel szemben egy finom padlizsán az egész estét széppé teheti, a vacsoravendégek megdicsérik, esetleg még másnap is felemlegetik.

Ráadásul szemben a padlizsán minőségével, a nyugdíjkezelő teljesítménye nehezen ítélhető meg. Mivel a pénzpiacokon nagyon sok múlik a véletlenen, nehéz megállapítani hogy a magas múltbeli hozam mögött munka/tudás vagy szerencse áll. Tehát a nyugdíjkezelő a magas hozamban csak korlátozottan érdekelt, viszont abban hogy kockázatot vállaljon és sokat kereskedjen jóval inkább: ugyanis minél többet kereskedik annál több költséget számolhat el. Így történt hogy a pénztárak minimális hozam mellett jelentős költségeket generáltak, és összességében negatívban zártak.

Viszont a mostani államosítással kapcsolatban se legyenek kétségeink: az állam sem kincstárjegyeket fog ebből a pénzből vásárolni, hogy felstolcolhassa őket egy félreeső széfben. Hanem az eddig felgyülemlett adósságot fogja csökkenteni, a költségvetés és a nyugdíjkassza hiányát tömi be, de úgy hogy mindeközben óriási hosszútávú kötelezettségeket vállal át a pénztáraktól. Ugyan a befizetések egyéni számlákon gyűlnek, de az eddigiekkel ellentétben nem lesz mögöttük fedezet, és a kifizetések a mindenkori kormány adóztatási képességétől függenek majd - ez egy öregedő társadalomban (kevés fiatal adózó, sok nyugdíjas eltartott) nem hangzik túl bíztatóan. A következő költségvetési válságban számíthatunk arra, hogy a nyugdíjkifizetések csökkentése, befagyasztása napirenden lesz. Márpedig azzal számolva hogy eltelt 20 év alatt az ország kétszer volt az államcsőd szélén, nyugdíjaséveink végéig még sok-sok hasonlóan érdekes és izgalmas helyzetre lehet számítani.

Fontos kérdés hogy milyen a nyugdíjrendszer, de igazán az a fontos hogy mindenki saját maga gondoskodjon: fektessen bankbetétbe, kötvénybe, részvénybe, ingatlanba, a lehetőségei és igényei szerint. A politikusokban nem érdemes megbízni, lehet választani.

[29. hét] A day trip

Leginkább B+R-nek

[27. hét] Fel

A hír igaz. Úgy felvitte azúristen a dolgomat, illetve annyira beilleszkedtem, hogy már nem tartom fontosnak hogy hírt adjak magamról.

Már mindent feet-ben és inch-ben mérek, ha valaki az mondja hogy "2 liter" akkor visszakérdezek, hogy "najó, de az mennyi fluid ounce?".
Egyszerre négy lánnyal déjtingelek, megyek velük kiállításmegnyítóra, vacsorázni, bruncholni.
Van kalapom (az spec tényleg).
Manhattan-t, amit már csak szigetnek hívok, ritkán hagyom el: ha a Hamptonokra megyek, vagy Williamsburgbe amikor haverom szervez bulit és meghív egy híres dj-t, vagy esetleg a Bermudákra egy hosszú hétvégére.
Környezettudatos vagyok, ezért csak olyan helyen vásárolok ahol Think Green feliratú nejlonzacskót adnak.
Fel vagyok háborodva ha vasárnap este már zárva van a posta.
A wsj.com a kezdőlapom az iPad-en, és a héten a második iPhone 4-emet törtem össze.
Brett Easton Ellis-t nem olvasok ugyan, de hetente összefutok vele egy-két partin.
Izgatott vagyok az Open holnap döntője miatt: egyelőre csak a promenádra sikerült jegyet szereznem, és a boxba még nem.

Azért karácsonykor még hazalátogatok, hogy végigpróbáljam az új éttermeket, veszek libamájat a duty freeben, nomeg elmegyek a fürdőkbe.

Hogy vagytok?

Ben

// szolgálati közlemény: a blog migrálása a kethavibe.blogspot.com-ra folyamatban van

[19. hét] A szünet

"In New York, you will find your niche" - bíztattak egybehangzóan a várost ismerő barátaim decemberben a költözés előtt, amikor én még tejóégmileszvelem állapotban voltam.

Az ittlét első hónapjai ennek a koannak jegyében teltek is el: izgalmas helykeresés nulláról indulva a városban a legkülönbözőbb érdeklődésű, szakmájú és világnézetű emberek között. Mire ez kezdett lecsillapodni, jött az újabb fordulat azzal hogy a lakás átmenetileg a Túrórudi- és kolbászcsempészet városi központja lett és hirtelen egy rakás régi barát termett itt. Kicsit olyan érzés, mintha az ember elköltözne a régi lakótársaitól egy új lakásba, és aztán pár hónap után egyik reggel meglepődve venné észre a szülei beköltöztek a szomszédba. (Bocsi Gergő Anyu és Ádi Apu, nomeg Dubó bácsi:)

A posztolási szünet többek között ennek tudható be, nomeg a nyárnak illetve a focivébének - de úgy látom ezek a kommentelési hajlandóságra is hasonló hatással vannak. Egyébként a nyár a városban nem túl kellemes - nagy a meleg és még nagyobb a páratartalom. Persze Natasha és Andy nem csak a niche dolgot, hanem ezt is megmondták előre!

[16. hét] Az FOB

Szerintem az amerikai a világ legtudatosabb népe: imádják a dolgokat osztályozni és mindenre van szavuk.

Az egyik kedvencem a manhatteni B&T (Bridge and Tunnel) kifejezés, ami azokat az embereket fedi le akik a szigeten kívűl laknak: ha összefutunk velük a városban, akkor biztosak lehetünk benne hogy nekik egy hídon illetve alagúton kellett átkelniük ahhoz hogy ez a találkozó létrejöjjön.

A másik az FOB (Fresh-off-the-boat), aki most érkezett a városba. Még mentes a város romlottságától, jellemzője a naiv, jámbor tekintet. Lásd a képen:

[15. hét (folyt)] .. A train

Az egész a már említett Turchányi nagymamáéknál kezdődött vagy 15 éve, ahol az ősrégi zongorán Bálint unokatesónk állandőan a "tudum-tudum pim pum, tudum-tudum pim pum" alapot játszotta, és a többiek -főként Panni és Barnus- felváltva játszották rá a dallamot.

Hogy ez tulajdonképpen nem volt más mint Dave Brubecktől a Take Five, csak bő 10 évvel később derült ki számomra, amikor az akkor nyolcvanas éveinek a második felében járó Dave budapesti (vagy bécsi?) koncertjét Barnus meghallgatta, és a lelkesedésének következtében elkezdtem én is tőle zenéket hallgatni. Sajnos Dave többet nem jött Magyarországra, de amikor kiköltöztem NY-ba, reménykedtem hogy itt még lesz esélyem elcsípni őt.

Lett is. Pedig a múlt hét péntek este nem ígérkezett túl izgalmasnak: szokásos ki-mit-csinál körtelefonokból kiderült, hogy az itteni banda nagy része leginkább a saját ágyában tervezi megkezdeni a hétvégéjét. Az egyetlen értelmes programajánlat a Café Wha szokásos slágerkoncertje volt, aminek hatására felmentem a Timeoutra hogy megnézzem a koncertkínálatot: ekkor derült ki, hogy Dave Brubeck a hétvégén 3 este alatt összesen 6 koncertet ad a Blue Note-ban, és Annáékat nem kellett sokat győzködni hogy elmenjünk megnézni őket.

Állóhelyünk volt a bár mellett, ahonnan látni nagyon keveset lehetett, és néha jobban lehetett hallani a jégkása zúgását mint magát a koncertet. Ennek ellenére sikerült minket elvarázsolni: bár Dave már alig tud elvánszorogni a zongoráig, de a játékán abszolút nem érzékelhető fáradtság, a kor, mintahogy nem volt öregfiúk best-of hangulat sem: a nagy slágerek közül egyedül a Take Five ment, és a koncert végig színes, változatos, izgalmas volt.

Leonard Cohen tavaly az Arénaban megmutatta, hogy egy hetvenöt éves ember nem feltétlenül öreg. Most kiderült, hogy ugyanez igaz lehet kilencven felett is.

Egyébként Dave november végén újra New Yorkban játszik, és egyelőre akkorra még a vendég-matrac is szabad :)

[15. hét] Take the

[14. hét] A dagadt, az átlagos állóképességű, és az erős

Ez mind én vagyok - legalábbis Mike, a személyi edzőm szerint. Nade kezdjük az elejéről: két és fél hónap töketlenkedés és siránkozás után elszántam magam és beiratkoztam az Equinoxba, amiről Patrick Bateman óta tudjuk hogy Manhattan (és ezáltal egyértelműen New York / Amerika nomeg a világ) legmenőbb fitnesz klubja. A nyilvánvaló sznobérián túl azért választottam az Equinoxot, mert ez az egyetlen klub ahol van rendes (értsd: 25-ös) uszoda és támogat a cég. A tagsághoz jár három óra ingyen személyi edzős foglalkozás: ebből az első óra állapotfelmérés volt és ennek a konklúziója olvasható a címben. Hehe.

Mellesleg magát a rövid medencét is kezdem megszokni, bár az elején gyakran eszembe jutott a városi legenda, miszerint Csonti -a magyar tájfutás történetének egyik legeredményesebb férfiversenyzője- anno az Olimpiai Csarnok 180 méteres döntöttkanyaros pályáján futott maratont. Kicsit nagy volt az arcom mielőtt lementem úszni: azt gondoltam magyarként én leszek a jani a vízben és majd csak átkacsintok a többieknek h "You know, Hungary, Darnyi, Egerszegi, Water Polo", de aztán hamar kiderült hogy itt szinte mindenkinek jobb stílusa van mint nekem, állandóan nyomják a bukófordulókat és én meg örülhetek ha a nagyik megtűrnek maguk között a szélsőben. Lehet hogy nem csak a Phelps tud ebben az országban úszni.

Eddig két órám volt Mike the PT-vel, és mindkétszer jól meg is dolgoztatott: végre meg voltak azok az intenzitás élmények amiket az otthoni jógák és edzések adtak. Az elején próbáltam jógát is keresni ebben a városban, de nem nagyon sikerült. Voltam sokfélén: izzadóson, hidegen, de valahogy mindegyik nagyon személytelennek, nagyüzeminek és felületesnek tűnt - pont ellentétesnek azzal ami otthon a Jalagatiban nagyon jó volt. Az itteniek közül a legviccesebb egyébkent az a jógahely volt, ahol mozogni nem nagyon kellett, viszont énekelni annál inkább: az egyetlen probléma ezzel az volt, hogy kábé végig a Pachelbel kánon alapszólama ment, és ez 45 percen keresztül folyamatosan meglehetősen unalmas [video illusztráció].

---

Ezek a képek már nem az Equinoxban, hanem a tegnapi magyar fesztiválon készültek New Brunswick-ban. Őszintén szólva nem túl nagy elvárásokkal és leginkább csak brahiból mentünk ki, és bizony kicsit elszégyelltem magam amikor láttam h az itteni magyarok mennyire jól nyomják a népitáncot miközben az én repertoárom mindössze a szalagavatós négy moldvai csángó koreográfiából áll. Volt lángos, pecsenye, palacsinta, magyar könyvesbolt, lehetett kapni Story magazint, Fülest, Magyar Narancsot, "Peace Love Paprika" feliratú és Bocskay mente mintás pólót.

---

Vicces volt, pénteken Lili, bolgár kolleganőm aki Budapesten járt minap, megmutatta a fényképeit és volt pár dolog amit nem ismertem fel: a Nyugati pályaudvar és a Posta közötti udvar vagy a Szabadság téri szökőkút. Ezekről a dolgokról nem ír az itteni sajtó, viszont a "lehetséges" államcsődünkről igen: amikor pénteken a Portfólión olvastam hogy Magyarország rántotta be a Dow-t, csak azt hittem hogy már a Portfólió is átment Indexesbe, de aztán elolvasva az híreket kiderült hogy a nagy esést valóban a negatív amerikai munkaerőpiaci jelentés mellett a magyar hírekkel indokolták. Pedig a hazai történések sokkal inkább a szokásos politikai komédia részei, és nem a valós szituációt tükrözik: ha tényleg várthoz képest ennyivel rosszabb lenne a helyzet, akkor nem élénkítésről és adócsökkentésről, hanem adóemelésről és megszorításokról lenne szó.

Viszont az biztos, h miután Andy befejezte munkáját vége lett annak a segítségnek amit az amerikai gazdaság a FED-től kapott. A Treasury Purchase Program keretein belül a jegybank $1.25 trillió dollár értékben pumpált pénzt a gazdaságba: ez az összeg amerikai éves GDP tizede, míg a magyarnak kábé tízszerese! Ez a fajta intervenció, amikor is a jegybank az értékpapírokért számlapénzzel fizet, gyakorlatilag a pénznyomtatással egyenértékű, és normális esetben a dollár elértéktelenedéséhez kellene hogy vezessen. Ez csak azért nem történik meg, mert Kína és az olajtermelő országok megveszik a kinyomtatott dollárokat (ld: fizetési mérleg hiányszámok), és így csak az amerikai eladósodottság növekszik. Hogy a program leállta után a gazdaság mennyire lesz képes önállóan működni, azt senki nem tudja, és sokan kételkednek is benne - ez abból is látszik, hogy piac eléggé idegesen reagál a negatív hírekre: legyen az egy számítógépes hiba mint volt május 6-án, vagy a magyar bohózat mint most.

Átlagos körülmények között egy hasonló félresikerült bejelentést pár napon belül kimagyaráznának a politikusok, elemzők, és a piac gyorsan visszatérne oda ahol korábban volt. Ellenben most a bizonytalan piaci körülmények között könnyen kitör a pánik, főleg ha több rossz hír jön egyszerre mint most pénteken, és ezeknek rendszerint nagy esések a következményei. Viszont az kívánatos lenne, ha minden politikusi félrebeszélésnek hasonló hatásai lennének mint ennek: jóval kevesebb lenne a maszlag és százszor hatékonyabb a kormányzás.

---

Mindjárt indulok az IKEA-ba matracot venni, ugyanis két hét múlva beindul a nagyüzem: elsőnek Dubó érkezik, majd jönnek életem első CS vendégei, s végül Ádika, ráadásul közben megérkeznek Gergőék is véglegesen. A vendégáradat július végéig tart, ami után pedig én tervezek hazaugrani valamikor augusztusban.

[13. hét] Kvíz II

Miután már mindenki tudja (ugye?), hogy a logót Bálint rajzolta, és mivel megint vizsgára készülök és nem tudok hosszabban írni, újabb rejtvény következik:



Mi a képen látható jelenség?
(+kérdés: szabad-e a wikipediáról képet lopni?)

[12. hét] A hippilány

Hétvégén Annával DC-ben jártunk, és soksok Sárus blog és MisiTV olvasás után 2 napot töltüttünk Sophiával:

[9.+11. hét] Az aranyember

Amikor kisgyerekek voltunk, a Turchányi unokatesókkal mindig azzal hősködtünk, hogy olyan bölcsibe járunk ahol van színes TV: merthogy nem igazi bölcsődébe jártunk, hanem Nagymamához, és nekik valóban volt ilyen. Utána oviban kénytelen voltam leadni a színvonalból, most végre a trading flooron megint van néhány TV. Ezek Futrinka utca helyett sajnos inkább csak hírműsorokat szoktak játszani lehalkítva - ha valakit érdekel az adás, akkor belehallgathat a fülhallgatójával.

Kivételesen fontos eseményekkor kihangosítva megy a műsor: például ha kijött a cég negyedéves jelentése, vagy éppen a West Virginia játszik a Duke-kal az egyetemi bajnokságban. Pár hete egy napon azonban reggeltől estig szólt a TV: a Goldman vezetők naphosszat tartó szenátusi meghallgatása volt a műsor.

GS

Goldman-Sachs az a (volt) befektetési bank, aki a piacon a legjobban vészelte át a válságot. Míg a többiek nagy veszteségeket szenvedtek, a Goldman szinte végig pluszban tudott maradni, és már tavaly is nagy nyereséget termelt, amikor az MS például még nagyban a medvékkel harcolt.

Ugyan a válság során az amerikai állam feltőkésítette $1.4 mrd TARP pénzzel, de erre leginkább a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom visszaállítása miatt volt szükség, a cégnek rendben voltak a tartalékai és nagyon hamar vissza is fizette ezt a pénzt (komoly haszonnal az amerikai adófizetőnek).

A válság óta a közvélemény szemében a bankárok a fekete bárányok, és közölük is a Goldman bankárok a legfeketébbek. Nem egyértelmű, hogy mennyire jogos ez: a Goldman viszonylag kis szerepet játszott a válságot előidéző CDO-k, jelzálog-fedezeti értékpapírok és egyéb struktúrált termékek létrehozásában. Viszont jól átlátták a piacot, tudták hogy mikor kell emelkedésre és mikor kell esésre játszani, és ebből kerestek egy csomó pénzt - de hát végül is ez a dolguk.

MBS

Egy jelzálog-fedezeti értékpapír úgy működik, hogy a befektetési bank összevásárol párszáz jelzáloghitelt, berakja őket egy ügyletbe és az ügyletből kötvényeket bocsájt ki amiket elad intézményi befektetőknek. Ha otthon lenne ilyen akkor ez úgy menne, hogy a Goldman odamenne az OTP-hez, MKB-hoz, ERSTE-hez, venne tőlük 200 darab fejenként 8-12 millió forintos lakáshitelt, amivel létrejönne egy kb 2 milliárdos ügylet. Az ügyletből akkor ugyanekkora, azaz 2 mrd értékben kötvényeket bocsájtana ki, amit megvenne kb 10 nagybefektető: nyugdíjalap, befektetési alap, stb.

A lakáshitelt felvevő ember észre sem veszi a változást - ő továbbra is ugyanoda fizeti a törlesztőrészletet, csak azt a pénzt rögtön továbbküldik a kötvényeseknek. A lakossági banknak (OTP) ez jó, mert nem kell megvárnia azt a 10-20 évet amennyi idő alatt visszafizeti a hitelfelvevő a pénzt, hanem rögtön új forráshoz jut és újabb hitelt helyezhet ki. A strukturáló (GS) közvetít a befektető és a lakossági bank között, és ezért a pénzügyi szolgáltatásért díjat számol fel: mondjuk olyan formában, hogy a kibocsájtott kötvényeken fizetett és a lakáshitelesektől kapott kamat van egy kis különbség, ami a végén az ő haszna lesz.

Végül a kötvényeseknek is jól járnak, mert egy ilyen kötvény több kamatot fizet mint egy állampapír, és hasonlóan nagyon biztonságos tud lenni. Egy ügyletből különböző szintű kötvényeket lehet kibocsájtani: az egyszerűség kedvéért tekintsünk el az idő faktortól, és tegyük fel hogy egy hiteles vagy teljes egészében visszafizeti a pénzt, vagy egyáltalán nem. Akkor a 100 hitelből csinálhatunk két kötvényosztályt: az egyik megkapja az első 70 visszafizetett hitelből befolyó pénzt, a második pedig a 70 felettieket. Az előbbi értelemszerűen jóval biztonságosabb, de cserébe kevesebb kamatot is fizet - ami még mindig több mint az államkötvény kamata.

Ha például azt lehet tudni, hogy átlagosan a lakáshitelesek 5%-ának vannak fizetési problémái, és arra még nem volt példa hogy 85% ne fizette volna vissza rendesen a hitelt, akkor egy ilyen 70%os kötvény bombabiztosnak tűnik és az állampapír feletti kamatkülönbözet pedig tiszta haszon. A maradék 30%ra szóló kötvény már egyáltalán nem lesz biztonságos, hiszen gyakorlatilag ő viseli az egész 100%-nak az összes kockázatát: 1 százalékkal növekedett csődarány 1/30=3.3%-kal nagyobb tőkeveszteséget jelent számára. Éppen ezért ezeket a kötvényeket már nem nyugdíjalapok vásárolják, hanem szakmai befektetők, akik sokkal jobban tisztában vannak a jelzálogpiac helyzetével és működésével.

Információs aszimmetria és moral hazard

Ez a konstrukció alapvetően nem működésképtelen, sőt, gazdasági értékteremtő erővel bír. Egyrészt azáltal hogy (több)száz hitelt csomagol egybe, kiátlagolja az egyes hitelek egyéni kockázatát. Másrészt, az állampapírnál nagyobb hasznot és alternatívát nyújt a befektetők számára, normális esetben nem sokkal nagyobb kockázattal.

A veszély ott van, hogy a lakossági bank - befektetési bank - befektető láncon a szereplőknek egyre kevesebb az ismeretük az egyes hitelekről és az ingatlanpiacok helyzetéről (információs aszimmetria), ráadásul az összes kockázatot a befektető, azaz a legkevesebb ismerettel bíró szereplő viseli. Ráadásul az első két szereplő csak a mennyiségben és nem a minőségben érdekelt, így még akkor is megéri neki új hiteleket kihelyezni illetve értékpapírosítani, ha már azt látja hogy az ingatlanok túlértékeltek és a hitelek rövidesen be fognak dőlni (moral hazard).

A meghallgatás

A vád szerint pontosan ez is történt: a GS már tisztában volt a folyamatok fenntarthatatlanságával, de továbbra is újabb papírokat bocsájtott ki, ráadásul közben a saját papírjainak az esésére játszott [shortolta őket]. A védelem szerint a shortolásra azért volt szükség, mert a strukturálás során a hitelek felvásárlása és a kötvények kibocsájtása között eltelt idő alatt ők viselik ezeknek a hiteleknek az összes kockázatát, és ezt kockázatot pont egy már kibocsájtott kötvény shortolásával tudják fedezni.

Mindkét fél érvelése tartalmaz igazságokat, még akkor is ha a Greg[ő] által is idézett Faboulus Fab emailjei alapján inkább az egyik oldalnak adnánk igazat (nem a GS-nek). Egyébként a meghallgatáson részt vett többi Goldman [közép]vezető nyilatkozata alapján nem tűnik elképzelhetetlennek az a verzió hogy ezeknek az embereknek nem volt fogalma arról hogy mikor fog a lufi kidurranni. Egyrészt azért mert a lufikat meglátni könnyű, de a durranás idejét megjósolni szinte lehetetlen, másrészt pedig őket hallgatva nem volt az az érzése az embernek hogy ők rengeteg mindent tudnának.

A megoldást én mindenképpen a szabályzásban látom. Be kell tiltani, hogy a kibocsájtók a saját kötvényeiket shortolhassák, minthogy egy vállalatvezető sem játszhat a saját részvényének az esésére. Továbbá érdekeltté kell tenni a folyamat összes szereplőjét a minőségben is. Stb - most már megint nagyon késő van és mennem kell aludni. Végezetül azért azt még leírom, hogy ezek triviálisnak tűnnek, ezek a törekvések nagy ellenállásba ütköznek, mert nagyon sok amerikai nagyon hisz a piacok tökéletességében és önkontrolljában. Amikor Ackerlof az elméleti közgazdászok közül először felvetette az információs aszimmetria problémáját, a legnagyobb folyóiratok nem voltak hajlandók publikálni a cikkét. 2001-ben Nobel díjat kapott, és mára a világ egyik legtöbbet idézett szerzője lett.

[10. hét] A vagy B vagy C vagy D

Most csak egy gyors összefoglaló jön, pedig a héten még nagy posztírós hétvégét terveztem - aztán ebből már csak a vasárnap esti lefekvés előtti 5 perc maradt.

Ez legfőképpen de nem kizárólag annak köszönhető, hogy sokat dolgoztunk a Halastó honlapon - ajánljuk azoknak a figyelmébe, akik még nem ajánlották fel az SZJA 1%-ukat.

Az itteni életben csütörtökön délután 3-kor következett be nagy fordulópont, amikor vége lett a Series 7 vizsgának és kiderült hogy átmentem. Ezt két hét koncentrált tanulás előzte meg: hétvégén, hétközben este, de ezekről már korábban. A mélypont akkor volt, amikor szerda este a vizsgaközpontban azt mondták, hogy nem vizsgázhatom, ugyanis nem a teljes nevemen voltam bejelentkezve a vizsgára. Készülés helyett ideges telefonálással ment a szerda este, az internetes gyakorló vizsgán is elmaradtam pár ponttal a szükséges szinttől, így kábé úgy nézett a szitu hogy vagy nem vizsgázhatom, vagy mégis, de akkor megbukok. Végül aztán szerencsére egyik sem következett be, és így történt hogy újjászülettem - lehet hogy a múltkori poszt a Nirvánával kapcsolatban elhamarkodott volt?

Azóta folyik és alakul az élet - úgy néz ki, hogy Dub, Gergőék és Ádi nemsokára itt lesznek és addig is sokat fogok utazgatni, stb. Sziasztok!

[8. hét] Az élet értelme

A nagy sikerre való tekintettel "A jó és a rossz" után újabb filozófiai témájú poszt következik. Sajnos a fenti kérdésre pozitív választ ez a hétvége nem adott, viszont 470 oldal elolvasása után elég biztos vagyok benne, hogy a tanulás nem az. Azoknak az olvasóknak, akik eddigi élettapasztalataik alapján a Nirvánába vezető út kapuját az amerikai önkormányzati kötvények három (szövetségi, állami és helyi) szintű adózási szabályaiban sejtik, pedig üzenem, hogy én most rágtam át magam rajtuk, és ott bizony nincs.

A kétnapos tanulás-remeteségnek vannak pozitív hatásai is: az egyik a rengeteg alvás, a másik pedig hogy már egész jól megy a Famous Blue Raincoat eleje.

Eredetileg terveztem irni a Goldman-ról, mert ott most érdekes dolgok történnek, de nem jutott rá időm hogy utánaolvassak. Talán jövő héten. Üdv!

[7. hét] A jó és a rossz

Futni indulok, kilépek a ház ajtaján, és könnyed ruházatomat látva a valaki rám szól: "hideg van". Pár óra múlva már az egyik barátjának a teraszán grillezünk. Ez a jó.

Budapest vs NY. Ez a rossz.

[6. hét] A sábesz

Múlt hét végén végre sikerült kijutnom Ágiékhoz Pókepszibe. Ági harmadunokatestvér és egyben kedvenc keresztszüleim lánya, kalandos úton került az Újhazába: miközben ikertestvére, Eszter fiatalon családot alapított és keresztény szellemben nevelte négy gyermekét a Frankel Leó úton, Ági Izrealbe és később Amerikába ment zsidó gyökereit kutatva. Most Pókepsziben élnek férjével Markkal és közös gyerekükkel, Arival, a majd kétéves angyalkával zsidó szokások szerint.

Péntek délután érkeztem meg hozzájuk, amikor éppen nagy volt a sürgés-forgás ugyanis mindenki azon dolgozott hogy elérjék a Nagyfőnök által adott határidőt: napnyugtakor kezdődik a sábesz. Ekkor már nem lehet dolgozni: többek között elektronikai eszközökhöz nyúlni, így tévét nézni, telefonálni, villanyt kapcsolni sem (a fürdőszobában ilyenkor végig ég a lámpa). Viszont lehet beszélgetni, enni, olvasni és aludni.

Nekem is kellene valamilyen hasonló tiltás a vasárnap estékre, hogy pl. napnyugta után már nem lehet hetibét írni: a jövőben nem biztos hogy fogom magamat tartani a heti posztoláshoz. Egyelőre a cím marad, mert az még cikibb lenne ha 2 hónap múlva át kéne megint neveznem nagyjabolkethetibéről inkabbharomhetibe.blogspot.com-ra. Shalom!

[5. hét] A szavazás

http://torokgaborelemez.blog.hu

2010 április 1. péntek

"Ugyan az választók többsége csak jövő hét végén, április 11-én fog szavazni, a végeredményt nagyban befolyásolja a a külképviseleteken lévő szombati forduló eredménye. Ugyanis - mint az a 2006-os országgyűlési és a 2009-es európai választások alkalmával megfigyelhettük - a hazai választók pártválasztására nagy hatással vannak az előrehozott külképviseleti fordulókról beérkezett hírek. Én leginkább a NY-i helyzetre fogok koncentrálni, ahol a következő dolgokra lesz érdemes figyelni:

• Tóbiás Tasnak sikerül-e magát a jóval a határidő után felvetetni magát a névjegyzékbe? Amennyiben igen, ez erőteljesen mozgósítaná az alapvetően rendpárti Jobbik szimpatizánsokat.
• Korai Szabi milyen színű pulóvert vesz fel szombaton. Kormos F. István politológus tanulmánya szerint az eddigi választások során Szabi szín és pártválasztása között 94%-os korreláció volt megfigyelhető.
  
• Szász Bence összerakja-e addig a biciklijét és azzal teker az urnához? Ez az LMP erősödését indikálná."

[4. hét] A bürökrácia

Aki régen igényelt amerikai turista vízumot, biztos emlékszik milyen mulatságos dolog volt is az. Először minden kétséget kizáróan bizonyította az ember, hogy őt minden szál Magyarországhoz köti, legszívesebben talán el sem utazna. Ezek után bemutatta hogy az utazása során minden meg van előre tervezve: mikor jön / megy, hol alszik, kivel ebédel, melyik múzeumba fog ellátogatni, stb, míg végül pedig kapott egy többszöri belépésre érvényes vízumot a következő tíz évre.

Az én esetemben a folyamat hasonló volt, csak egy kicsit hosszadalmasabb, hiszen munkavállaló vízumról volt szó. Egy MS által megbízott, vízumügyintézésre szakosodott cég írt egy 5 oldal hosszú levelet, amelynek az első két oldala az állás betöltésére alkalmas jelölt elvárt képességeit és szaktudását ecsetelte [az ideális jelölt xx képességgel rendelkezzen]. A következő két oldal ugyan ez volt [CTRL+C, CTRL+V], csak itt a mondatokat átírták kijelentő módba és az általános alanyt az én nevemmel helyettesítették [Bence xx képességgel rendelkezik]. Végül levonták a következtetést, hogy az állás betöltésére senki más nem lenne alkalmas, így én egyetlen amerikai állampolgár munkáját sem bitorlom el. Amikor február elején e levél alapján a hatóságok jóváhagyták a kérelmemet, naivan azt hittem hogy az adminisztráció nehezén túl vagyok - pedig mint kiderült a java még el sem kezdődött.

Miután elkezdtem itt dolgozni, viszonylag gyakran, úgy két-három naponta újabb és újabb űrlapok jutottak el hozzám amiket ki kellett tölteni. Ezek általában ugyanazokra a témákra, azaz a személyes adataimra, tanulmányaimra és előző munkahelyeimre kérdeztek rá a legváltozatosabb módokon. Továbbá kiderült, hogy a munka folytatásához két vizsgát [Series 63 és 7 ] is le kell tennem majd, amelyekre a felkészüléshez unalmas tavaszi estéimet és hétvégéimet szabadon felhasználhatom majd. Jee.

Ráadásul ezek a kérdőívek sokszor tartalmaznak olyan kérdéseket, amikre nem lehet pusztán rutinból válaszolni, hanem komoly elmélyedést igényelnek. Legutoljára engedélyt kellett adnom egy otthoni cégnek, hogy a magyarországi sötét múltam apró részleteit felderíthesse. Ennek kapcsán az erkölcsi bizonyítvány kiváltásához tartozó űrlapon egy olyan kérdést kaptam, aminél nem volt egyszerű megtalálni a mindent kielégítő és kellő megalapozottsággal rendelkező választ.

---

A dolgok nem csak a munkahelyen, hanem más területeken sem mennek túlságosan olajozottan. A Social Security számom (SSN) már másfél hetes késésben van (1), az első fizetési csekkem valahol elkavarodott a postán, és a bankszámlanyitásom már 3 hete tart. Ott a nehézséget az okozza, hogy az USA-ban az embereknek nincs olyan hivatalos azonosítójuk mint otthon a személyi szám, így mindenkit SSN vagy cím alapján azonosítanak, és mindezt annak ellenére hogy hivatalos lakcím sem létezik (2). Mivel nekem még ugyebár nincs SSN-em [lásd (1)], elküldtem nekik a magyar lakcímkártyám másolatát. Ez a banknak nem tetszett [lásd (2)], és a válasz az volt, hogy ne szórakozzak velük, faxoljak el nekik valamilyen komoly okiratot ami valóban bizonyítja hogy ott lakom, mondjuk egy közüzemi számlát. Így történt hogy az HSBC 5th Avenue-i fiókjában dolgozó Vanessa Moralesnek annak a nem mindennapi feladattal kellett az elmúlt két hétben megbirkóznia, hogy találjon valakit aki az én ELMŰ számlámat angolra fordítja.

---

Nade egy posztnak pozitív dolgokról is kell szólnia: tegnap ifj Miklóssal és barátaival találkoztam, aki a neve ellenére nem magyar, hanem tipikus NY-i: azaz félig kínai, félig brazil, félig magyar [ez úgy jön ki, hogy Miklós papája, id. Miklós Rióban született, ahova szülei -Mami unokatestvérei- a második világháború tájékán vándoroltak ki]. Ma meg -Orsi múlt heti bátorításának hatására- , elmentem egy CS ebédre, ahol egy vegán étteremben harcoltunk az éhezés ellen.

És végre ma reggel beköltöztem Susan lakásába! Européer öntudatom nem engedte, hogy a mindennapi élethez elengedhetetlen dolgokat a KMartban vegyem meg, hanem neki IKEA kellett, annak ellenére, hogy az előbbi 2 sarokra, míg a másik Brooklyn túlsó végén van. De így legalább az út is nagyon izgalmas volt - először néhány magyar nénivel ismerkedtem meg a metrón, majd párszor eltévedtem a szövevényes metrórendszerben. Kicsit furán nézhettem ki -valaki oda is jött segíteni-, mert minden megálló után fél percig bámultam a térképet és az ezt kitöltő szünetekben pedig Kockavetőt olvastam, aminek hatására félhangosan kacarásztam. Négy.

[3. hét] Az élet

Három hét elteltével lassan kezd beindulni a mindennapi élet:

• Nem azt érzem mintha valami furcsa nyaralás lenne az egész: az utcák, az épületek, az emberek és az itteni barátok, kollégák lassan kezdenek az élet természetes részévé válni.
• Nem kérdezek vissza háromszor amikor kaját veszek, mert tudom hogy csak azt kérdezni az érthetetlen akcentusú kiszolgáló hogy elvitelre kérem-e.
• Az önlehuzós kártyás fizetés nem tart hétszer annyi ideig mint a helyieknek.
  
• Hétvégén ébredés után nem azon gondolkodom hogy melyik ismeretlen városrészt fedezzem fel, hanem hogy a Hudsonhoz vagy a Central Parkba menjek-e le futni.
• Van már telefon- és nemsokára lesz TAJ számom.
  

Volt két látogatóm: múlt hétvégén Martin, egy német srác a CEU-ról, és most Orsi, egy családi barát / baráti család[tag], mindketten Washingtonból. Egy hét múlva költözöm Zsuzsika lakásába, illetve lesz az első kiruccanásom a városból: egy harmad-unokatestvéremet fogom meglátogatni Pókepsziben. Üdv!

[2. hét] A fal utca

Az első holland telepesek -összesen nyolc család- 1624-ben érkeztek meg a Hudson folyó torkolatához, és egy apró diófákkal teli szigeten, a mai Governors Island-en telepedtek meg. A telep gyorsan nőtt, és a legenda szerint Peter Minuit kormányzó 25 dollárnak megfelelő összegért vásárolta meg az ott lakó indiánoktól a szomszédos Dombok szigetét, Manna-Hata-t azaz Manhattant. [A legenda egy másik verziója szerint az indiánok akik elkótyavetyélték a szigetet nem helybéliek voltak - biztos Új Mexikóból jöttek fel az iskolaszünetben megnézni a Szabadság-szobrot, csak túl korán érkeztek.]

A hollandok hamar benépesítették Manhattan déli csücskét is, és hogy megvédjék Új Amszterdamot az északabbra lévő angol telepektől, 1653-ban egy falat építettek a városka köré. A fal nem bizonyult túlságosan hasznosnak: az angolok 1664-ben átvették az ellenőrzést a város felett, ami ráadásul gyorsan kinőtte a városfal által határolt területet. Viszont a fal nevét azóta is őrzi a helyén lévő utca, ami a huszadik században az angol-szász dominancia jelképe lett, és ami miatt végső soron én is itt vagyok.



Ami a munkát illeti, a legtöbb sztereotípia nem jött be. Az emberek sokat dolgoznak ugyan, de azért nem minden nap reggel 8-tól este 10-ig vagy még tovább, megállás és hétvége nélkül. Ugyanígy nincsen hozentrógeres szivarozó tőzsdecápa nagyfőnök, aki a rosszul teljesítőket megszégyenítené, körmöst adna nekik és beállítaná a sarokba kukoricán térdepelni, és valszeg nem csak azért mert sok az ember és kevés a sarok, illetve mert már nem lehet dohányozni a trading floor-on. [Azért biztos ami biztos, nem kértem névjegykártyát.]

Inkább az volt a meglepő, hogy alapesetben a csapattagjaimmal a kommunikáció megérkezésem után sem volt sokkal több, mint amikor tízezer kilométerrel és hat időzónával odébb ültem, és ami már akkor sem tűnt rengetegnek. Tehát nem az van, hogy eddig egy minden jótól elzárt kis magyar voltam, és most idekerülvén kitárult előttem a nagy mindenség, mert idekerültem és nagyjából úgy folytatódott minden ahogy otthon abbahagytam. Így hát a nagy tanulság az az, hogy sokkal inkább kezdeményezőnek kell lenni, pedig ebben szerintem otthon átlag felett voltam, és aminek a módját még most próbálom kikísérletezni.

Ennek -mármint az asszertivitás és a proaktivitás iránti elvárásnak- az ilyen vállalati kultúrákban természetesen megvan az elméleti alapja. Mivel a értékpapír-kereskedés egy null összegű játék, pénzt csak úgy lehet keresni, hogy azt máshol valaki elveszti. Tehát a logika úgy megy, hogy aki nem kezdeményez az nem életrevaló, és aki nem életrevaló az veszít, aki veszít az meg nyílván nem kell. A 80-as években csak úgy lehetett bejutni a Salamon brúderékhez, hogy az ember a sokadik interjú után megkérdezte: "Na lesz már, felvesztek vagy mi?". Persze ezzel nem csak azt mérik, hogy a delikvens mennyire tökös csávó [csajokról akkor még szó sem lehetett], hanem azt is mennyire van olyan ismerőse akitől hallhatta a trükköt. De egészen addig amíg volt elég jelentkező - márpedig anno a Salamonnál volt -, akiknek úgyis csak a töredékét tudták felvenni, az ilyen apróbb bibik nem számítottak.

Az hogy az asszertivitás és proaktivitás iránti elvárásnak megvan az elméleti alapja, egy kereskedőt valszeg nemigen érdekel. Úgy általában véve egy kereskedőt, aki 27 évesen az elmúlt évben majd egy milliárd dollárt keresett a cégnek, valszeg nagyon kevés dolog érdekel.

---

Azért nem akarom hogy ennek a posztnak ilyen nagy kapitalizmus ellenes látszatja legyen, mert nem vagyok én kapitalizmus ellenes, sőt. Még a mostani nagy pénzügyi válság is smafu az 1921-es Szovjetunióhoz vagy Mao Nagy Ugrásához képest. Ráadásul azt pont azt szeretem a munkámban, hogy sok vonatkozása van - gazdasági, matematikai, informatikai -, ami itt a trading floor-on még inkább igaz. Márpedig egy ilyen környezetben a helyzetfelismerés sokat számít, és az ember nem várhatja hogy szájába hulljon a sajt. Viszont most 11 óra elmúlt, és én újabban már 8-ra járok, úgyhogy a mainak most vége. Put.

[1. hét] A zene

Miután megnéztem az elsőt, sokat gondolkodtam azon, hogy az ádventi naptárban lévő meglepetéseket megosszam-e veletek a blogon: valszeg a legtöbb bejegyzés nem csak engem szórakoztatna, és akkor meg minek tulajdonítsam ki magamnak. Aztán a gondolkodást nem követte tett és elsikkadt bennem a dolog.

Tegnap délelőtt szikrázó napsütésben és 13 (azaz 55) fokos gyönyörű tavaszban sétálgattam a városban. A Washington square-en óriási tömeg tele zenészekkel és mutatványosokkal, a diadalív alatt pedig 5 prezident énekelte akapella a Stand by me-t. Ez nagyon jó téma lett volna az eheti bejegyzéshez, viszont fényképezőgép és kamera hiján maximum lerajzolni tudtam volna őket. Akkor inkább már belinkelem az első meglepetést, amit hubAdélék küldtek:

Egyébként meg, ha lassan is, de kezd beindulni az itteni élet. A legjobb móka idáig a pénteki blues koncert volt a Living Room-ban, ami itt nem a Lewis Koshoot Street-en, hanem valahol a Lower East Side-on van. Az együttest egyébként úgy hívják hogy Tin Pan Blues Band, és az énekesnek felfújódik a nyaka amikor trombitál.

Végül egy hét gondolkodás és lakás-nem-nézegetés után eldöntöttem, hogy Susan lakását bérlem ki, sőt, még azt is kialkudtam, hogy otthagyja a gitárját. S miközben hallgatjuk Marcsitól kapott válogatás CD-t, Tas azzal nyaggat, hogy alapítsunk zenekart. Pírámparappé.

[0. hét] A város

Megjöttem, itt vagyok. Az utóbbi pár évben egész sokat voltam a városba, de akkor nem jött be annyira az egész. Akkor mindig a Times környékén laktam - az egy üzleti negyed, tele van felhőkarcolókkal és bennük irodákkal -köztük az MS is-, boltokkal, nagy láncok lerakataival: Starbucks, Sbarros, TGI Fridays. Nem egy túl élhető környék, valahogy minden túlságosan egyforma és nagy - a házak, a tömeg és az árak.

Most 20 utcával lejjebb vagyok, Chelsea-ben. Itt már sokkal érdekesebb dolgok vannak: minden sarkon organikus ábécé, amikben hihetetlen sokféle kaját lehet kapni. Naponta kábé háromszor megyek bevásárolni, szerintem itt a hétvége alatt többet pakoltam a hűtőmbe mint otthon egy év alatt. Egy hónap múlva, amikor tovább kell majd költöznöm, valszeg kénytelen leszek meghívni az összes helyi ismerősömet hogy elpusztítsuk a felhalmozott készleteket. Innen délre, nagyon közel van Greenwich és West Village, Soho, Chinatown, Little Italy - hasonlóan barátságos, és mindannyian nagyon szines, egyéniséggel rendelkező és izgalmas városrészek.

Az elmúlt napokban sokat sétálgattam, próbáltam felfedezni a környéket - könnyen lehet ugyanis, hogy Andy unokatesóm barátnőjének, Zsuzsikának a lakását fogom kibérelni a Village-ben. Voltam a Union square-i piacon, ahol a környékbeli [ős]termelők árulják dolgaikat, és ami meglepően pici volt ahhoz képest hogy ez a város legnagyobb piaca, otthon a Vásárcsarnok kb ötször ekkora. Egyébként maga Manhattan is meglepően kicsi, mármint területileg: alig nagyobb mint a II. és a III. kerület együtt. Így hár legtöbbször érdemes gyalogolni, feltéve hogy nem a World Trade Center Site-tól [Moszkva térről] a Columbia Egyetemre [Békásmegyerre] megy az ember, arról nem beszélve hogy mész pár blokkot a négyzethálón és teljesen megváltozik körülötted a világ.

Most a legnagyobb feladat a lakás megtalálása. Ha Manhattan, akkor biztosan Zsuzsi lakása lesz a befutó, mert jó helyen van és nagyon jó feltételekkel jutnék hozzá. Viszont a kérdés azért nyitott továbbra is, mert ott van Brooklyn: Brooklyn vs Manhattan témáról oldalakat lehetne írni, az eheti TimeOut ezt meg is teszi. Vannak Brooklyn hívők -pl Andy és Eszter- és Manhattan [Village] pártiak - Susan és Gergő. A Susan+Andy párosnál végül Andy adta be a derekát. Gergőéknél ez a kérdés most fog lejátszódni, bár bennem még az is felmerült hogy ebben a tekintetben egy párcsere Pareto optimális elmozdulást jelentene. Hehe.