Sunday 20 June 2010

[15. hét (folyt)] .. A train

Az egész a már említett Turchányi nagymamáéknál kezdődött vagy 15 éve, ahol az ősrégi zongorán Bálint unokatesónk állandőan a "tudum-tudum pim pum, tudum-tudum pim pum" alapot játszotta, és a többiek -főként Panni és Barnus- felváltva játszották rá a dallamot.

Hogy ez tulajdonképpen nem volt más mint Dave Brubecktől a Take Five, csak bő 10 évvel később derült ki számomra, amikor az akkor nyolcvanas éveinek a második felében járó Dave budapesti (vagy bécsi?) koncertjét Barnus meghallgatta, és a lelkesedésének következtében elkezdtem én is tőle zenéket hallgatni. Sajnos Dave többet nem jött Magyarországra, de amikor kiköltöztem NY-ba, reménykedtem hogy itt még lesz esélyem elcsípni őt.

Lett is. Pedig a múlt hét péntek este nem ígérkezett túl izgalmasnak: szokásos ki-mit-csinál körtelefonokból kiderült, hogy az itteni banda nagy része leginkább a saját ágyában tervezi megkezdeni a hétvégéjét. Az egyetlen értelmes programajánlat a Café Wha szokásos slágerkoncertje volt, aminek hatására felmentem a Timeoutra hogy megnézzem a koncertkínálatot: ekkor derült ki, hogy Dave Brubeck a hétvégén 3 este alatt összesen 6 koncertet ad a Blue Note-ban, és Annáékat nem kellett sokat győzködni hogy elmenjünk megnézni őket.

Állóhelyünk volt a bár mellett, ahonnan látni nagyon keveset lehetett, és néha jobban lehetett hallani a jégkása zúgását mint magát a koncertet. Ennek ellenére sikerült minket elvarázsolni: bár Dave már alig tud elvánszorogni a zongoráig, de a játékán abszolút nem érzékelhető fáradtság, a kor, mintahogy nem volt öregfiúk best-of hangulat sem: a nagy slágerek közül egyedül a Take Five ment, és a koncert végig színes, változatos, izgalmas volt.

Leonard Cohen tavaly az Arénaban megmutatta, hogy egy hetvenöt éves ember nem feltétlenül öreg. Most kiderült, hogy ugyanez igaz lehet kilencven felett is.

Egyébként Dave november végén újra New Yorkban játszik, és egyelőre akkorra még a vendég-matrac is szabad :)

2 comments:

  1. tudod-e, hogy nekem van egy dave brubeck cd-m? aug-ban nalam lesz szepezden, de mivel eppen tel avivban vagyok, nem tudom megnezni, rajta van-e a take five. apu

    ReplyDelete
  2. azt én tudom, és büszke is voltam rád amikor kiderült!!

    ReplyDelete