Ez mind én vagyok - legalábbis Mike, a személyi edzőm szerint. Nade kezdjük az elejéről: két és fél hónap töketlenkedés és
siránkozás után elszántam magam és beiratkoztam az Equinoxba, amiről
Patrick Bateman óta tudjuk hogy Manhattan (és ezáltal
egyértelműen New York / Amerika nomeg a világ) legmenőbb fitnesz klubja. A nyilvánvaló sznobérián túl azért választottam az Equinoxot, mert ez az egyetlen klub ahol van rendes (értsd: 25-ös) uszoda és támogat a cég. A tagsághoz jár három óra ingyen személyi edzős foglalkozás: ebből az első óra állapotfelmérés volt és ennek a konklúziója olvasható a címben. Hehe.
Mellesleg magát a rövid medencét is kezdem megszokni, bár az elején gyakran eszembe jutott a városi legenda, miszerint Csonti -a magyar tájfutás történetének egyik legeredményesebb férfiversenyzője- anno az Olimpiai Csarnok 180 méteres döntöttkanyaros pályáján futott maratont. Kicsit nagy volt az arcom mielőtt lementem úszni: azt gondoltam magyarként én leszek a jani a vízben és majd csak átkacsintok a többieknek h "You know, Hungary, Darnyi, Egerszegi, Water Polo", de aztán hamar kiderült hogy itt szinte mindenkinek jobb stílusa van mint nekem, állandóan nyomják a bukófordulókat és én meg örülhetek ha a nagyik megtűrnek maguk között a szélsőben. Lehet hogy nem csak a Phelps tud ebben az országban úszni.
Eddig két órám volt Mike the PT-vel, és mindkétszer jól meg is dolgoztatott: végre meg voltak azok az intenzitás élmények amiket az otthoni jógák és edzések adtak. Az elején próbáltam jógát is keresni ebben a városban, de nem nagyon sikerült. Voltam sokfélén: izzadóson, hidegen, de valahogy mindegyik nagyon személytelennek, nagyüzeminek és felületesnek tűnt - pont ellentétesnek azzal ami otthon a
Jalagatiban nagyon jó volt. Az itteniek közül a legviccesebb egyébkent az a jógahely volt, ahol mozogni nem nagyon kellett, viszont énekelni annál inkább: az egyetlen probléma ezzel az volt, hogy kábé végig a Pachelbel kánon alapszólama ment, és ez 45 percen keresztül folyamatosan meglehetősen unalmas [
video illusztráció].
Ezek a képek már nem az Equinoxban, hanem a tegnapi magyar fesztiválon készültek New Brunswick-ban. Őszintén szólva nem túl nagy elvárásokkal és leginkább csak brahiból mentünk ki, és bizony kicsit elszégyelltem magam amikor láttam h az itteni magyarok mennyire jól nyomják a népitáncot miközben az én repertoárom mindössze a szalagavatós négy moldvai csángó koreográfiából áll. Volt lángos, pecsenye, palacsinta, magyar könyvesbolt, lehetett kapni Story magazint, Fülest, Magyar Narancsot, "Peace Love Paprika" feliratú és Bocskay mente mintás pólót.
Vicces volt, pénteken Lili, bolgár kolleganőm aki Budapesten járt minap, megmutatta a fényképeit és volt pár dolog amit nem ismertem fel: a Nyugati pályaudvar és a Posta közötti udvar vagy a Szabadság téri szökőkút. Ezekről a dolgokról nem ír az itteni sajtó, viszont a "lehetséges" államcsődünkről igen: amikor pénteken a Portfólión olvastam hogy Magyarország rántotta be a Dow-t, csak azt hittem hogy már a Portfólió is átment Indexesbe, de aztán elolvasva az híreket kiderült hogy a nagy esést valóban a negatív amerikai munkaerőpiaci jelentés mellett a magyar hírekkel indokolták. Pedig a hazai történések sokkal inkább a szokásos politikai komédia részei, és nem a valós szituációt tükrözik: ha tényleg várthoz képest ennyivel rosszabb lenne a helyzet, akkor nem élénkítésről és adócsökkentésről, hanem adóemelésről és megszorításokról lenne szó.
Viszont az biztos, h miután Andy befejezte
munkáját vége lett annak a segítségnek amit az amerikai gazdaság a FED-től kapott. A Treasury Purchase Program keretein belül a jegybank $1.25 trillió dollár értékben pumpált pénzt a gazdaságba: ez az összeg amerikai
éves GDP tizede, míg a magyarnak kábé tízszerese! Ez a fajta intervenció, amikor is a jegybank az értékpapírokért számlapénzzel fizet, gyakorlatilag a pénznyomtatással egyenértékű, és normális esetben a dollár elértéktelenedéséhez kellene hogy vezessen. Ez csak azért nem történik meg, mert Kína és az olajtermelő országok megveszik a kinyomtatott dollárokat (ld:
fizetési mérleg hiányszámok), és így
csak az amerikai eladósodottság növekszik. Hogy a program leállta után a gazdaság mennyire lesz képes önállóan működni, azt senki nem tudja, és sokan kételkednek is benne - ez abból is látszik, hogy piac eléggé idegesen
reagál a negatív hírekre: legyen az egy számítógépes hiba mint volt május 6-án, vagy a magyar bohózat mint most.
Átlagos körülmények között egy hasonló félresikerült bejelentést pár napon belül kimagyaráznának a politikusok, elemzők, és a piac gyorsan visszatérne oda ahol korábban volt. Ellenben most a bizonytalan piaci körülmények között könnyen kitör a pánik, főleg ha több rossz hír jön egyszerre mint most pénteken, és ezeknek rendszerint nagy esések a következményei. Viszont az kívánatos lenne, ha minden politikusi félrebeszélésnek hasonló hatásai lennének mint ennek: jóval kevesebb lenne a maszlag és százszor hatékonyabb a kormányzás.
Mindjárt indulok az IKEA-ba matracot venni, ugyanis két hét múlva beindul a nagyüzem: elsőnek Dubó érkezik, majd jönnek életem első
CS vendégei, s végül Ádika, ráadásul közben megérkeznek Gergőék is véglegesen. A vendégáradat július végéig tart, ami után pedig én tervezek hazaugrani valamikor augusztusban.
