[1. hét] A zene

Miután megnéztem az elsőt, sokat gondolkodtam azon, hogy az ádventi naptárban lévő meglepetéseket megosszam-e veletek a blogon: valszeg a legtöbb bejegyzés nem csak engem szórakoztatna, és akkor meg minek tulajdonítsam ki magamnak. Aztán a gondolkodást nem követte tett és elsikkadt bennem a dolog.

Tegnap délelőtt szikrázó napsütésben és 13 (azaz 55) fokos gyönyörű tavaszban sétálgattam a városban. A Washington square-en óriási tömeg tele zenészekkel és mutatványosokkal, a diadalív alatt pedig 5 prezident énekelte akapella a Stand by me-t. Ez nagyon jó téma lett volna az eheti bejegyzéshez, viszont fényképezőgép és kamera hiján maximum lerajzolni tudtam volna őket. Akkor inkább már belinkelem az első meglepetést, amit hubAdélék küldtek:

Egyébként meg, ha lassan is, de kezd beindulni az itteni élet. A legjobb móka idáig a pénteki blues koncert volt a Living Room-ban, ami itt nem a Lewis Koshoot Street-en, hanem valahol a Lower East Side-on van. Az együttest egyébként úgy hívják hogy Tin Pan Blues Band, és az énekesnek felfújódik a nyaka amikor trombitál.

Végül egy hét gondolkodás és lakás-nem-nézegetés után eldöntöttem, hogy Susan lakását bérlem ki, sőt, még azt is kialkudtam, hogy otthagyja a gitárját. S miközben hallgatjuk Marcsitól kapott válogatás CD-t, Tas azzal nyaggat, hogy alapítsunk zenekart. Pírámparappé.